Művelődés-, Tudomány- és Orvostörténeti Kiadványok
Folyóirat: 2020/21
Hudra Árpád

Hudra Árpád 1982-ben végzett filozófia és történelem szakon az ELTE-n. 1982-83-ban az egyetem Logika Tanszékének tudományos továbbképzési ösztöndíjasa volt. Ezt követően főiskolai filozófiatanár. 1988-tól több lapnak dolgozott újságíróként. 1991-től a Magyar Távirati Iroda újságírója, majd tíz évig rovatvezetője. 2012 és 2014 között az MTVA koordinációs, illetve televíziós, rádiós és hírügynökségi irodájának vezetője. Médiaelmélettel, filozófiatörténettel, neveléselmélettel foglalkozik. Az elmúlt évtizedekben számos publikációja jelent meg az említett témakörökben. Társszerzője A globális falutól a tudás társadalmáig című kötetnek (Kiss Endre - Hudra Árpád, 2006), szerkesztője Kiss Endre és Trencsényi László közreműködésével az Abszolút pedagógusok (2016) című könyvnek, társszerkesztője a Fogalmak harca - Írások a 70 éves Kiss Endre tiszteletére című kötetnek (Garaczi Imre - Hudra Árpád, 2017). A Michael Benedikt Közép- és Kelet-Európai Felvilágosodáskutató Társaság alelnöke.