Művelődés-, Tudomány- és Orvostörténeti Kiadó
Folyóirat: 2018/16
dr. Virág György pszichológus, ig.

Az Országos Kriminológiai Intézet kutatója, korábban az Intézett igazgatója, jelenleg igazgatóhelyettese. Egyetemi adjunktusként 2011 óta oktat az ELTE ÁJK Kriminológia tanszékén, elsősorban erőszakos bűnözéssel, szexuális erőszakkal, családon belüli erőszakkal és áldozatvédelemmel kapcsolatos témákban. A Kriminológia mesterszakon a kriminálpszichológia tárgy oktatója és tantárgyfelelőse. Közel harminc éve folytat pszichológiai tanácsadási és pszichoterápiás tevékenységet. Dolgozott a Baracskai Börtön és Fogház gyógyító-nevelő csoportjában, a Szent Rókus Kórház Pszichiátriai és Pszichoterápiás Osztályán, Londonban a Parkside Clinic és a The Inner City Centre rendelőjében, valamint magán praxisban. Egyik alapítója volt az ESZTER Alapítványnak és 1994-től vezetője az alapítvány pszichoterápiás rendelőjének. A Magyar Kriminológiai Társaság alapító tagja, elnökhelyettese, jelenleg elnökségi tagja. 1984-ben jogi (bírói-ügyészi), 1995-ben klinikai szakpszichológusi szakvizsgát tett, Ph.D disszertációját a Miskolci Egyetemen védte meg 2001-ben. Egyéni és csoport pszichoterápiás tanulmányokat Budapesten és Londonban végzett 1987 és 1997 között.