Művelődés-, Tudomány- és Orvostörténeti Kiadó
Folyóirat: 2018/16
dr. Hegyi Gabriella MD. PhD

A szerző 1977-ben végzett a Semmelweis Egyetem ÁOK-án summa cum laude, majd később belgyógyászati, családorvosi és foglalkozás egészségügyi szakvizsgát tett. Már hallgatói kora óta érdeklődött a HKO iránt, és mint díjas egyetemi demonstrátor (I. sz. Anatómiai Intézet) is folytatta ezt. Később belgyógyászati tevékenysége mellett  többször is külföldön járva sokat tanult Japánban és Kínában, de Németországban is. Yamamoto Prof. tanítványaként  Magyarországon először alapiíott 30 éve egy olyan járóbeteg intézetet, ahol az ellátásban a nyugati medicina és a HKO is alkalmazott. Phd-ját is ebben a témában készítette el, majd a Szent István Egyetem Biotechnika tanszékén munkatárs, utána a PTE ÁOK-n alapított Komplementer Medicina TAnszék vezetője lett. Habilitációja után Professzorként  a PTE ETK-n létesült KO tanszéket vezette. 2015.ben segítségével alakult meg a PTE-n a világ 6. TCM Konfucius Intézete. Orvosképzésben egyedül a Tanszéken van HKO képzés az országban. , de az egészségügyi hallgatói képzésben is részt vesz. A 29 éve alakult Magyar Akupunktúrás orvosok (MOTESZ Tag) társaságának 15. éve elnöke.