Művelődés-, Tudomány- és Orvostörténeti Folyóirat
2016/12           ISSN: 2062-2597

BUDAHÁZY, István Dr.: Aszklépiosz és Hygieia Nagyváradon, Varadinum Script Kiadó, Nagyvárad, 2008, 282p.
ISBN: 978-9738878419
Recenzió: Kapronczay Katalin PhD - Semmelweis Orvostörtépneti Múzeum, Könyvtár és Levéltár
Kötet: 2011/3

Nagyváradi gyógyszerészetének adatai megtalálhatók a XV. Századtól a XX. századig, a tulajdonosok és ott dolgozó gyógyszerészek munkássága, élettörténete, közéleti tevékenységeik, a tárgyi emlékeken kívül, eddig még fel nem tárt adatokkal, szakma – és életmód leíró történetében.


VEKERDI, László: Magyar világ, Tudós világ.Tudománytörténészek és művelődéstörténészek gyűrűjében, MATI, Budapest, 2011, 418p.
ISBN: 978-9639276932
Recenzió: Kapronczay Katalin PhD - Semmelweis Orvostörtépneti Múzeum, Könyvtár és Levéltár
Kötet: 2011/3

Vekerdi Lászlónak azokból a magyar vonatkozású tudománytörténeti és művelődéstörténeti írásait olvashatjuk, amelyek nem jelentek meg tanulmányköteteiben a szerző kívánságfa szerint: „gyüjtessenek össze kötetekbe szétszórt esszéi, megemlékezései, recenziói, elemző tanulmányai – témakörök szerint csoportosításban”.


szerk: Forrai J, Gazda I. Kapronczay K, Magyar L.A, Schultheisz E, Sótonyi P, Varga B, Vizi E.Sz: Cito pede labitur aetas. Tanulmányok Kapronczay Károly 70. szletésnapjára., Semmelweis Kiadó, Budapest, 2011, 247p.
ISBN: 978-9633311882
Recenzió: Kapronczay Katalin PhD - Semmelweis Orvostörtépneti Múzeum, Könyvtár és Levéltár
Kötet: 2011/3

NAGY, Péter Tibor: A növekvő állam árnyékában. Oktatás, politika 1867-1945. neveléstudomáyn-történeti tanulmányok, Gondolat Kiadó, Budapest, 2011, 494p.
ISBN: 978-9636933265
Recenzió: Kapronczay Katalin PhD - Semmelweis Orvostörtépneti Múzeum, Könyvtár és Levéltár
Kötet: 2011/3

A szerző átfogóan vizsgálja az állami befolyás expanzióját az oktatásban, amely három szinten indukálta a konfliktusokat: az oktatásra irányuló társadalmi keresletszabályozásban, az iskolaügyet hagyományosan fenntartó egyházakkal szemben, a szűkebben vett oktatási rendszer szereplőivel szemben.


Kapronczay Katalin: Id. CSapody István(1856-1912) nyelvészeti tevékenysége, Magyar Orvosi Nyelv Folyóirat, Budapest, 2010, 2p.
ISBN: N/A
Recenzió: Kapronczay Katalin PhD - Semmelweis Orvostörtépneti Múzeum, Könyvtár és Levéltár
Kötet: 2011/3

A XIX. századi nagy orvos egyéniségek csaknem valamennyien hozzájárultak szakterületük nyelvének magyarrá tételéhez. Néhányan olyan értő módon művelték a nyelvészetet, hogy a magyar nyelvtörténet jelesei között tartja őket számon az utókor. A Csapody szemész-dinasztia legkorábban élt tagja, idősebb Csapody István is méltán nyerte el kortársai elismerését, természetesen kimagasló szemészeti munkássága mellett.                

A Sopron megyei Horpácson született a család kilencedik gyermekeként. A soproni gimnázium elvégzése után a pesti egyetem orvosi karán folytatta tanulmányait, 1880-ban kapta meg orvosdoktori oklevelét. Ifjú orvosként a nagy tekintélyű Schulek-klinikára került, ahol hamarosan tanársegéd (1880-1894 között) és a professzor közvetlen munkatársa lett. 1887-ben megszerezte az iskolaorvosi és egészségtan–tanári képesítést is. 1890-től a szemészet magántanára, 1895-től egyetemi nyilvános rendkívüli tanár lett. 1891-től a bölcsészettudományi karon az iskola-egészségtan megbízott előadója. Ebben az időben már a budapesti poliklinika szemész főorvosa, a Ferenc József Kereskedelmi Kórház szemorvosa és a MÁV szemészeti tanácsadója, szülőhelye megbecsüléseként Sopron megyei tiszteletbeli tiszti-főorvossá választották.

            Rendkívül sokoldalú érdeklődése és aktív tevékenysége a nyelvészeti, matematikai, csillagászati és botanikai kutatások területére is kiterjedt. Rajztehetségét a szemészeti dolgozataihoz és feljegyzéseihez mellékelt anatómiai illusztrációi őrzik.

            Legfontosabb kutatásai során a retinaleválás, a szivárványhártya glaukómás sorvadása, a sympathiás szemgyulladás okainak vonatkozásában kiváló eredményeket ért el. Nevéhez fűződik az un. Csapody-féle kanál megalkotása, amelyet a jégárpa operálásánál használnak ma is. Gyakorlati munkája során a színérzés vizsgálatával, a szaruhártya érhálózatával, a látóhártya leválásával, a szem különféle sérüléseivel, a szemfenéki problémák értágítóval történő terápiájával foglalkozott és ért el sikereket. Új látásélességi mértékegységet kívánt bevezetni katoptria elnevezéssel, a látás élességének jelölését analógiába hozva a fénytörés mérésének jelölésével, a dioptriával.                  

            Egészségnevelőként kapcsolódott a Fodor József által megindított Egészség c. folyóirathoz, amelyet 1890-1899 között szerkesztőként irányított. Az egészségügyi felvilágosítással kapcsolatos elgondolásait nem csak a lap tartalmi alakításában valósította meg, de sok írásával is gazdagította azt.

            Fodor József hamarosan felismerte Csapody egészségnevelői értékeit, amelyet a folyóirat szerkesztésén túl is szeretett volna kiaknázni, ezért igyekezett őt mind jobban aktivizálni az Országos Közegészségügyi Egyesületben. Csapody - Fodor javaslatára - 1890-1899 között az Egyesület főtitkára, majd másodelnöke lett. 1882-től tagja volt a Budapesti Királyi Orvosegyesületnek, amely a szakmai továbbképzés, a tudományos eszmecsere fontos fóruma volt. Nem véletlen, hogy a Királyi Magyar Természettudományi Társulatba is belépett, az élettani szakosztály egyik alapítója, majd választmányi tag lett. A Természettudományi Társulat létrejöttének és működésének egyik legfontosabb célkitűzése ugyanis a tudományok színvonalas népszerűsítése, az orvoslás vonatkozásában az egészségnevelés volt. A Természettudományi Társulat által a laikus nagyközönség részére szervezett előadás-sorozatokban is szívesen részt vett Csapody, továbbá népszerűsítő közleményeket írt a társulat lapjában, a Természettudományi Közlönyben. Egészségnevelőként, népszerű felvilágosító munkák szerzőjeként fontos eszköze volt a nyelv, itt is hasznosítani tudta nyelvművelői tehetségét.                    

            Munkásságának igen fontos területe a nyelvészeti, nyelvművelői, nyelvújítói tevékenység. Számos idegen nyelv ismeretének birtokában értő módon kapcsolódott be mindenek előtt az orvosi nyelv magyar terminológiájának alakításába. Természetesen elsődlegesen a szemészetet gazdagította új kifejezésekkel, szóalkotásai közé tartoztak: áthajló redő, fehér hályog, felemás fénytörés, félcsíptető (a monokli helyett), félszeműség, kétszabású fénytörés (astigmia), közellátóság, közlető (szimpátiás), szemgyulladás, lencsehíjas szem, pillák beférkőzése (inversio ciliorum), pillák ferdülése (trichiasis), szárnyas hályog (pterygium), szemhunytató izom, szín-nemlátás, szúnyoglátás, többsorú pillák (distichiasis), szemtágulás, nyitvamaradás (lagophtalmus), törpeszem (mikrophtalmus), vendégszem stb. 1899-ben írta meg az Útmutató a szemészetben c. művét, amely az első magyar nyelvű szemészeti tankönyv.      

            Szerteágazó nyelvészeti tevékenysége során a háttérben mindig érezhető hivatásának, a szemorvoslásnak hatása. A Magyar Nyelv és a Nyelvőr című folyóiratokat nem csupán érdeklődéssel forgatta már gimnazista kora óta, de szakírói munkássága több évtizede során mintegy 200 nyelvészeti témájú közleményt jelentetett meg e lapok hasábjain. A Magyar Nyelv „Szó és szólásmagyarázatok” valamint a „Levélszekrényünk” rovatában általában féloldalnyi terjedelemben olvashatjuk etimológiai fejtegetéseit. Természetesen számos orvoslással kapcsolatos kifejezést is magyarázott (pl. az elfajzás, vagy a hagymáz kifejezéseket). 

            Munkatársa volt a Nyelvtörténeti Szótárnak, az Akadémiai Nagyszótárnak. Manninger Vilmos és Bakay Lajos 1907-ben jelentette meg Budapesten az Onomatologia medica, orvosi neves könyv című munkát, amelynek munkálataiba bevonták Csapodyt is. Manninger nyilatkozata szerint: „Csapody segítsége nélkül meg sem jelenhetett volna, az egészet átdolgozta, a szemészeti kifejezések általában Csapody szavainak, tőle jóváhagyottaknak tekinthetők.” Az ő tanácsaival, segítségével került kiadásra Jendrassik Ernő: Nyelvészeti tanácsadó. Orvostudományi írók használatára. (kiadja a Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat) c. műve is (Gyoma, Kner, 1908.). Megbízást kapott a Botanika szótár szerkesztőitől is, hogy alkossa meg a színskálában lévő színek magyar nevét. A feladat nagy és sokrétű volt, alapos előtanulmányokat igényelt. Csapody lelkiismeretessége a botanikára és a közkézen forgó, legismertebb többnyelvű botanikai szótár feldolgozására terjedt ki (SACCARDO, Pier Andrea: Chromotaxia, seu nomenclator colorum polyglottus addidis speciminibus coloratis.Patavii, 1894.). „Tulajdonképpen az lett a föladatom, hogy az abban összefoglalt latin, görög, olasz, franczia, angol, német nevekhez odaillő magyar nevet találjak, melyek egyrészt Saccardo-t pótolják ki hetedik nyelvül a miénkkel, másrészt a botanikai szótárba fölvéve egységessé tennék az elnevezések használatát.” – fogalmazta meg Csapody. A sziszifuszinak tűnő munka gyakorlati menetéről a Természettudományi Közlöny hasábjain (1898. 352. sz. füzete) számolt be. Felhasználta a szemészeti diagnosztikában alkalmazott Holmgren-féle színérzék vizsgálat tapasztalatait, vagyis a 246 féle színárnyalatú pamutmotringot egy kör alakú táblára helyezte fel és így alakította ki a fokozatos átmeneteket mutató teljes színskálát. Ezután már „egyszerű” volt a feladat, a helyes magyar nevek megtalálása. „ A színek magyar neveit a népies és az irodalmi magyar nyelvből szedtem össze: alkalmazásukban pedig a színlátás szemorvosi vizsgálatában gyakorolt színérzékem vezérelt. E közben szigorúan ragaszkodtam a helyes magyarság követelményeihez.” – írta.  A munka lenyűgöző, elég, ha példaként csak a piros és vörös gyűjtőszíneket nézzük, amelyeken belül húsz árnyalat magyar nevét hozta létre Csapody.

1906-ban átnézte Simonyi Zsigmond: Középiskolai műszótárának egészségügyi és orvosi műszavait.                    

            A Természettudományi Társulat könyvkiadójánál jelent meg 1898-ban Philipp Tissié: Az elfáradás és a testgyakorlás c. könyvének magyar fordítása, amely a sportolás élettani, egészségtani hatásai mellett annak káros következményeit is taglalja. A könyv magyar nyelvű kiadása több szempontból is újdonság, ugyanakkor a fordítás is „testreszabott” feladat volt Csapody számára, aki korábban már több írásában foglalkozott a turistaság, a sportolás egészségtanával, de a szöveg magyar nyelvre való áttétele során rá várt e szakterület magyar terminológiájának létrehozása. Maga a testgyakorlás kifejezés is Csapody alkotása. A sort folytatva – Csapody magyarázata szerint, aki zömmel a francia szavakat adta meg a szótárszerű felsorolásban -: a versenyezés, versengés, versenyfutás, versenytárs, továbbá a futtatás, futtató, elfáradás vagy fáradság, izom ernyedés (a zsongtalanság helyett), a feszülékenység (a verőerek tonicitása), teljes erejű érverés és ereje fogyott érverés, farzsába (ischias), ideg-gócok, hang ejtető izmok (muscles phonetiques), önként tett mozgás – tétetett mozgás (aktív és passzív mozgás), keltett mozgás (reflex mozgás), sugallás (suggestion), önsugallás (autosuggestion), igézés (hypnotisme), igézet (hipnózis), igézetbe ejt (hipnotizál), visszahatás (reaktion), csüggedt (deprimált), stb. A témához tartoznak a tréfás vasparipás lovag (kerékpározó) illetve a lábító, ami nem más, mint a pedál. Ugyanennek a könyvnek az előszavában – mivel idegen nyelvből fordított szövegről van szó - az idegen személynevek magyar nyelvi közegben való használatáról elmélkedik. „… a személynevek írása módjára nézve az a véleményem, hogy minden embernek, a ki az irodalomban, művészetben vagy a tudományban nevet szerzett, olyan tulajdona még a keresztneve is, hogy nem szabad lefordítani, de ha magyar szövegbe belekerül, alkalmazkodnia kell a magyar szórendhez, tehát Tissié Philipp… de nem Tissié Fülöp, valamint hogy Arany János se legyen Jean Arany, hanem János Arany a francziában.”  Ne feledjük, ez a Verne Gyula, Tolsztoj Leó, Shakespeare Vilmos stb. magyarított nevek korszaka a könyvkiadásban, közbeszédben.                

            A Budapesti Hírlap számára harminc évig dolgozott: egészségügyi, művelődéstörténeti témájú, szépirodalmi ihletésű tárcákat írt, nyelvhelyességi kérdésekben fogalmazta meg véleményét. Heltai Jenő erről így nyilatkozott: „a Budapesti Hírlapnál nagy tekintélye volt, féltek tőle, mert a magyar nyelvben nem alkudott.” Simonyi Zsigmond ugyanerről a területről ezt mondta: „Közhasznú működésének másik tere a Budapesti Hírlap volt, hol elmemozdító cikkei állandóan éber figyelemmel kísérték a nyelvművelés, nyelvfejlődés minden mozzanatát. Cikkei értékes okmányok irodalmi és köznyelvünk legújabb fejlődésében.”   

            Nyelvészeti jártasságát és biztosságát annak köszönhette, hogy évtizedekig gyűjtött, elemzett, ezért értékelték tevékenységét még a hivatásos nyelvészek is szakszerűségnek, és nem csupán alkalmi amatőrködésnek. A magyar orvosi szakkifejezéseken kívül gyűjtötte a tájszavakat, foglalkozott a hangzóilleszkedéssel, a gyermekek sajátos nyelvével. A Szarvas Gábor féle új ortológus táborhoz tartozott, amelynek jellemzője, hogy „nem akar önkénykedni a nyelven, hanem meg akarja ismerni természetét, sajátságait.”    

Szarvas Gábor úgy jellemezte már 28 éves korában, mint „egyedüli colléga, ki ügyünket – az orvosi nyelv ügyét - meglatolgatja.”  Tóth Béla - a Magyar ritkaságok, A magyar anekdotakincs stb. szerzője – egyik Csapodyhoz írott levelében olvassuk: „Csodállak, mint a magyar orvostudomány nemzeti reformátorát … és háládatosan ismerem el: mennyit tanultam tőled magyarság dolgában én, a belletrista is.”        

            Csapody tervezte, hogy elkészíti a magyar orvosi nyelv szótárát. Még klinikusi évei alatt kezdte el az anyaggyűjtést, elsődlegesen régi magyar nyelvű orvosi műveket dolgozott fel. Több ezer címszó anyaga maradt meg kéziratban, amelyet nem sikerült befejezni és közreadni. 

            Idősebb Csapody István nyelvészeti munkásságát halála után Szily Kálmán a Nyelvtudományi Társaság ülésén ekképpen értékelte: „az orvosi műnyelv művelése körül maradandó érdemeket szerzett magának”