Művelődés-, Tudomány- és Orvostörténeti Folyóirat
2017/14           ISSN: 2062-2597
Cím: „Szabálytalan” női életpályák, prostitúció a reformkori Pesten. Egy férfinapló széljegyzetei

Title: Illegal careers for women, prostitution, the reform period of the Pest. A man\\
[Letöltés]
Szerző(k): Kalla Zsuzsa - Petőfi Irodalmi Múzeum
Rovat: Irodalmi források
Kötet: 2010/1
DOI:
Kulcsszavak:
személyes napló, prostitúció, reform kor Pesten
Keywords:
personal disry, prostitution, age of reform in Pest
Abstract:

The study is a summary of  entries from a personal diary to be published in the near future . It is also a comparison of the diary entries  with literary texts of the period from a special perspective.

László Bártfay, the author of the diary, the representative of the Age of Reform that preceded  the 1848 revolution  was an important background figure, a literary patron and organiser  as well as a critical observer of the political events of the period.

As secretary to Count György Károlyi, he developed a wide network of social contacts from all over the country: the body of the text is abundant in references to government officials and civil ervants,  manorial employees, merchants and artists appearing with their wives and daughters in the diary. Bártfay describes their activities, carreer and opportunities for  forming their individual walks of life. Besides, the entries are rich in female characters of different social status that allow the reader to learn about firm patterns of gender relationships widely spread in social practice but at the same time remaining hidden in legislation or public documentation. The entries reflect also on the phenomena of prostitution and kept women of the city.


Egy most megjelenő forrás, a reformkori Pest közismert figurájának, Bártfay László[1] naplójának első teljes megjelenése[2] új adatokkal szolgál a környezetében élő nők a férfiakétól jórészt elkülönülő tevékenységi köreiről. Bemutat számos, a két nem közötti jogi vagy nyilvános dokumentumokban meg nem jelenő, de a társadalmi gyakorlatban viszonylag szilárdan rögzült kapcsolattípust,a naplóbejegyzések fényt vetnek a városi prostitúció, a kitartottság keretire is.

Bártfay naplójának meghatározó részei, bejegyzéseinek zöme természetesen döntő súllyal titkári munkájáról, közéleti tevékenységéről, irodalmi barátságairól, akadémiai tevékenységéről szól.[3]Ugyanakkor számtalan, különböző státuszú nőalak tűnik fel a napló lapjain, zavarba ejtő változatosságban, tiszteletre méltó matrónák és gyereklányok, cselédek és grófnék, tisztes polgárasszonyok és “gyönyörűszemű” Julie-k, vastag Sophie-k. Bárfay szívesen és sokat forog nőtársaságban: Asszonyoktul szüntelen tanúl az ember, vagy is tulajdonkép azokat soha sem ismerheti 's tanulhatja ki eléggé.[4] – írja. A szerelem, mint élmény és jelenség éppen ebben az időszakban intenzíven foglalkoztatja.[5] Bár a nők világa, napi foglalatosságaik révén, elkülönül a férfiakétól, mégis az a perspektíva, az a férfitekintet, amit a napló vet erre a közegre, s segíthet pontosítani azoknak folyamatoknak a jellegét, amelyek az eredeti közösségi kötelékek felszámolódása utáni időszakban, a nagyvárossá alakuló Pest viszonyai között a női lét lehetőségeit átalakították.[6] A szöveg három konkrét nőalakot jelenít meg részletesen: a feleségét, fiatal szerelmét, a szegénysége a házasságkötésről lemondani kényszerülő, a munka világába belépő fiatal lányt és a magát anyagi kényszerűségből áruló kitartott szeretőjét. Mellettük utalásszerűen tűnnek fel a korabeli prostituáltak figurái.

 

Rejtegetett viszonyok

 

Völgyesi Orsolya tanulmánya, a Fáy András „különös házassága” (Völgyesi, O. 2003: 147-156) a fentiekben jelzetthez hasonló módon, egy reformkori közszereplő magánéletének egy eddig kevéssé közismert, az életrajzi lexikonokban nem szereplő mozzanatára hívja fel a figyelmet. Írása célja semmiképpen sem valamiféle leleplezés vagy az irodalomtörténeti hagyomány által úgymond „elfedett” adatok napfényre hozatala, hanem a Fáy, a szépíró és a közéleti ember nézeteinek kiformálódását magyarázó tényezők feltárása. Pontosan követi azt a folyamatot, hogyan vezeti Fáyt szerelmi csalódása, saját  nővérének a környezete rosszallását kivívó, szabados életvitele miatti szégyen a „saját nevelésű” feleség vagyis egy egyszerű származású kislány örökbe fogadásának ötletéhez. S fontos számára az is, személyes tapasztalatai mennyiben befolyásolták Fáyt a nőnevelés kérdéseiről írott vitacikkeiben, a Bélteky-ház „igazi magyar gazdaasszonyának” megformálásában. „Én szeretem, ha a’ szép nem könnyedén, ’s verős óldaláról hajlik inkább venni  az életet, mint arnyékosságáról; mert az ő hívatásuk az, hogy hozzánk simítsák nyájasítsák az életet, melly nem ritkán bő ruhaként áll-el a’ nagyobb gondú férjfiaktól: de a’ szerfeletti könnyű elme, mint forradozó és habzó szer felűl fut edényén, úgy nem fér meg a’ házi élet szűk körében, melly csak nem egydűl világa a’ jó nőnek.”[7] Völgyesi Orsolyát egy különleges forrás, egy olyan történész[8] hagyatéka segíti hozzá az életrajzi háttér feltárásához, aki még beszélhetett a szemtanúkkal, személyes, célzott kérdéseket tehetett fel.  Fáy nyilvános nézeteinek érdekes kontrasztot ad magánélete. A tanulmány ismerteti, hogyan él „vadházasságban” egy magához vett fiatal lánnyal, aki tizenévesen két gyermeket is szül neki, majd közülük a kisebbiket anyja könyörgése ellenére Fáy dajkaságba adja, ahol a csecsemő hamarosan meghal. Fáy mintegy húsz év után, Karacs Ferenc rábeszélésére, 1832-ben, szinte titokban törvényesítteti a kapcsolatot. A tanulmány legtanulságosabb állításai a környezet elfogadó reakcióira vonatkoznak: például a gyermekes anya házikisasszonyként van jelen az 1825-ös András-napi ünnepségen. Kazinczynak meleg szavakkal ecseteli Fáy apai örömeit törvénytelen gyermekével kapcsolatban: „…képzelheti Kedves Uram Bátyám melly boldog érzéssel esheték tegnap előtti examenbe hallottan a Professzor azon kőzőnségesen tett nyilatkozását hogy Guszti, a legjobb gyermek oskolájába! A szülői érzelem bizonyos a legtisztább legsalaktalanabb érzelmek egyike.”[9] A visszaemlékezők egy része szerint a művelt, vidám, jószívű, és vonzó feleséggel a nehéztermészetű Fáy „alapvetően harmonikus”, sőt „kiegyensúlyozott, boldog” (Völgyesi, O. 2003: 153) házasságban élt, mások szerint zsarnoki módon, cselédként bánt vele. Azért is idéztem ilyen hosszan a Völgyesi Orsolya írását, mert talán segíthet a Bártfay-napló magánéleti szálával, nevelt lányával folytatott viszonyával összefüggő, legnehezebben megválaszolható kérdésre: hogyan viszonyult ezekhez a „rejtett” férfi-nő viszonyokhoz a külvilág. Az alábbiakban többször utalok rá, valószínűleg gyakoriak lehettek a szűkebb környezet számára „tudott”, de nyilvánosan nem vállalt kapcsolatok. A családtagok sok mindennel tisztában vannak, a barátok, ismerősök sok mindent sejtenek, de kimondottá, társadalmilag is létezővé – a történész szempontjából dokumentálttá – soha nem válik a Bártfay-napló utalásaiból kikövetkeztethető vonzalom. Ez a kettősség, a nyilvános és magánéleti szerepek szétválása, a korszakban valószínűleg egyre erősödő tendenciává válik. „A személyes érzelmek, akaratok, szándékok kifejezésére (a közösség előtti vállalására) attól fogva [a magán- és a közélet 19. századi elkülönülésével – K. Zs.] többnyire csak a magánélet keretein belül nyílik lehetőség, de mind kevésbé megengedett szélesebb közönség elé vitelük. Ebből fakad, hogy mindazt, ami a magánélet tartalmát alkotja, egyúttal némileg titkos és misztikus is.” (GYÁNI, G.: 24)

Bártfayné a háztartás, a családi és társasélet irányításán kívül személyes hivatásának tartja a jótékonykodást: Károlyi Györgyék e célra elkülönített pénztárát gondozza és a Pesti Jótékony Nőegylet (korábban Pesti Jóltevő Asszonyi Egyesület – a naplóban asszonyegyesület) választmányának tagja. (Nőm Budán volt a’ nádornénál nőegyesületi ülésben.[10]) A napló tanúsága szerint is melegszívű, jólelkű teremtés, de nem ez lehetett az a vonása, ami miatt elsősorban a tisztségére kiválasztják. Inkább a lelkiereje, munkabírása, gyakorlati érzéke. Nőegyleti tisztségviselőként feladata a városi polgárság váratlanul válsághelyzetbe került családjainak felkutatása, és javaslattétel a segélyezés legeredményesebb módjára: el kell tudnia viselni a szenvedés látványát, összevert nőket, éhező gyerekeket.[11] Nem elsősorban vigaszra, de a gyors, eredményes cselekvésre kell összpontosítania.[12] A naplónak a nagyvárosban mindennapos, orvosok, ismerősök által közvetített krízistörténetei közül számos elborzasztja Bártfayt: az éhhalál, betegség, nyomor, szerencsétlenségek. (Délután elpanaszlá nőm szegény Steinwegné 's leánya' szenvedését 's gonosz férje általi nyomorgatását: adtam kezébe némi fölsegéllésül 10 pengő f[orin]tot; egyébiránt én őket személyesen nem ismerem, csak hallásból tudom, hogy minden ember jót 's dicséretest mond rólok, férjéről pedig, ki több évig a' pesti evangelicusok' leányiskolájánál tanító vala, elég botránkoztatót.)[13] Jozefina éltének jelentős részét foglalhatta le a nőegyletben végzett tevékenysége: már 1826-tól „helytartó” vagyis a kerületvezető helyettese, 1833-1843 között a 14. kerület, 1843-tól 1847 utánig a 17. kerület vezető tisztségviselője.[14] Ez az egyesület olyan szerveződés, amely, mint Tóth Árpád kutatásai nyomán ismeretes, példás módon próbálkozott felvenni a küzdelmet a városi szegénységgel, a megkísérelte megtalálni a legcélszerűbb eszközök, nagy gondot fordítva a hasznosság és a gyakorlati működőképesség elvére: „elődeiknél következetesebben gondolták végig a városi szegényprobléma természetét, a megoldás érdekében a korabeli mércéhez képest kifinomult intézményrendszert hoztak létre, és céljaik elérésére viszonylag eredményesen mozgósítottak társadalmi erőforrásokat.” (Tóth Á. 2005: 59) Valószínűleg európai mintákat követve építik ki intézményhálózatukat: a tagság által felajánlott női kézimunkákat árusító boltjukat, az önkéntes dologházat, a szegényeket ajánlásukra ingyen fogadó kórházak, iskolák rendszerét. Igazi sikertörténet a koldulás felszámolására indított akciójuk, aminek minden bizonnyal Bártfayné is aktív résztvevője. Bár eredménye nem marad tartós, mégis példa a polgári önszerveződés, az életvezetési normák érvényesítésének gyakorlati hatékonyságára.

Az a bonyolult elvárásrendszer, ami a korszak városias, polgári feleségszerepét kijelölte, elsősorban irodalmi mintákon alapult. „Tudtam, hogy ha nőt veendek egykor, szelid, igénytelen, szende teremtés leend a’ keresett leány, kinek becsületes szive, családélet keblét gazdagítsa, mint termék arany, ’s ne köztetszés kulcsaul legyen, jók rosszak kezén forgó pénz gyanánt […] azért lelkes fenszálló, túlművelt hölgyeket örömmel látok uralkodó széken, társas termekben vagy színpadon; de kinek nőre van szüksége, hogy házi életet adjon és vegyen; hogy pihenésre hajló lelke nyugalmat leljen; ’s bajait részvéttel; részvétét  hálával öleltesse körül: ne vadásszon magasigényű nőt; ültessen szende ibolyát házába, melly szerény virágával ablakát soha nem növi túl; mely szűk terem légjével beéri; ’s rejlő illatával nem csal lepkéket elő, hernyót szülni életnyugalmára.” – egy Kuthy novella hősét idézve. [15] Kuthy Lajos írásaiban a Bártfay szerelméhez, Barthos Paulinához hasonló, normasértő nők sorsa tragikus véget  ér, a szülök akaratával szembeszegülő hajadonoké csakúgy, mint a plátói szerelemre lobbanó asszonyoké.

 

Férfi családfő nélküli polgári háztartások

 

1839 júniusától 1840 márciusáig tart az a viszony, amit Bártfay egy közelebbről meg nem nevezett, csak kezdőbetűvel jelzett esztergomi család lányával, a „szép, szőke” B. Ninával folytat a közeli Bástya[16] utcából. A színházi ismeretségnek induló kaland idővel tartós, a család által jóváhagyott, alkalmi prostitúcióvá, viszonnyá válik, Bártfay bejegyzéseinek érzelmei hőfoka azonban semmiképpen se hasonlítható a Paulina-szerelem időszakához. Annál feltűnőbb a két érintett család helyzetének számos egyezése: férfi eltartó nélküli, eladósodott, kilátástalan anyagi viszonyok között élő, hajadon lányokat nevelő anyák irányítják, akiket még a fiatalabb fiútestvér(ek) taníttatásának gondja is nyomaszt. Talán az Egy magyar nábob Mayer-lányainak története jelenítheti meg életkereteiket: Jókai regényében a város szélesebb nyilvánosságának szóló, tisztes polgári élet mellett tudható – csak az apa nem akarja tudomásul venni –, hogy a család otthona, társalgója váltakozó férfitársaságnak nyújt szórakozást. A megélhetésüket biztosító kapcsolatokat az anya szervezi, aki a lányok számára természetessé, elfogadhatóvá teszi „kétes” életformájukat. Jókai történetmondása egyértemű morális ítéletet tartalmaz. Bártfay számára a pénzen vásárolt szerelem erkölcsileg semmiképpen sem sokkoló, inkább érzelmi űrt, kielégületlenséget hagy maga után. Fontos számára, hogy Nináék minden szempontból jóhírű, tisztességes polgárcsalád benyomását keltik. Mégis ez a viszony jeleníti meg Bártfay viszonyai között leginkább nagyvárosiasságot, a vidéki életforma kereteitől elütő, még jórész kialakulatlan, bizonytalan létélményt, a „társadalmi átmenetiség élettényét”, amely bizonyos „identitásválsággal” jár együtt. (Gyáni G. 2005) (Megerősíti ezt a feltételezést Kuthy Lajos korabeli novellái, ahol a bukott nő gyakori hős, akit mindig a nyomor, a kilátástalanság taszít romlásba.(Völgyesi, O. 2007: 98-99) Az szélsőséges ínség, a váratlan krízis a városi hétköznapok része volt, Kuthy ábrázolása korántsem túlzó, felnagyított, éppen Bártfay naplójának utalásai bizonyítják.)

Bártfay első látogatásának apropója, egy a Szilágyi Lillának, kedvelt színésznőjének készítendő tisztelgő koszorú finanszírozása alkalmával Bártfay rögtön szemrevételezi a család körülményeit is. (A' színházban játék végével átadám N[inána]k a' koszoru költséget Shakespeare' Othellojában, mellyet olvasás végett hazavitt.[17] ― Féltizenkettőkor délben mehettem csak a' bástya utczába özv. Waltzernéhoz a' virág koszorút megtekinteni. Csinosnak találtam azt. De igen tisztességesnek a' házat és háznépet. Nina a' háznál lakó varrónénál dolgozott. Egész egyig ott mulattam, mert szivesen tartóztattak, 's máskorra is kérték látogatásomat.)[18] Később közös orvosuknál, Ivanovicsnál érdeklődik felőlük, majd a nyilvánosházak világában is tudakozódik. (Volt nálam jó ideig Ivanovics, 's adott bővebb értesítést W[altzeré]k felől – Radnics elmondá, hogy M. semmit sem tud vagy nem akar tudni N[iná]ról.)[19] Bártfay kezdeti gyanakvása megalapozott, Nináék, számos sorstársukkal együtt a polgári erkölcs peremén élnek. A homályos utalások arra mutatnak, valószínűleg Nina férjhezadása reményében jöttek Pestre, ezzel újra és újra próbálkoznak, azonban megfelelő hozomány nélkül erre alig van esélyük. Mivel a női munkavállalás szűkössége korlátokat szabott az önálló keresetnek – a nőegylet tevékenységének központi célja, hogy „szükséget szenvedő [….] embereknek munkát, keresetet nyújtson” (Tóth, Á. 2006: 60) – ők is a tisztességes megélhetés és egyfajta kitartottság között lavírozva küzdenek a nagyvárosi élettel, kényszerűen kijátszva egymással szemben a hozzájuk járó férfiakat: 5kor W[altzernéék]hez menék 's ott mulattam 7 utánig. Nem csak újra meghittak magokhoz, hanem sokban megelőzőleg viseltettek irántam. Kivált ő [ti. Nina] szabadságot is adott ollyakra, mik valódi bizodalom' eredménye. De én vigyázó leszek. Mind ő mind anyja' nénje megkértek alkalmaztatás iránt.[20] Az egzisztenciális kiszolgáltatottság, a városi lét viszonylagos szabadsága erkölcsileg is sérülékenyebbé teszi a férfitámasz nélkül maradó nőket, nemritkán tragédiákhoz vezet. (Ivanovics D[octo]r azt beszélé ma reggel, hogy egy igen derék, szeretetreméltó fiatal özvegy halt meg nem igen messze tőlünk a' czukor 's magyar utcza szögletén álló házban. Férje pensionalt Kapitány volt, de sokkal öregebb. Kevés ideig éltek együtt 's egy kis gyermek maradt utána. Vagyontalanul a' gondok közt juta özvegységre; folyamodék Gnaden-Gehaltért [méltányosságból kapott nyugellátásért], de az megtagadtatott. Valami gazdag ember ajánlatokat tőn neki: az özvegy nem fogadá el. Most, néhány nap óta egészen elzárkózott, senkit nem bocsátva magához, 's tegnap reggelre halva találtatott. Azt gyanítják, mintha é h s é g !  által vetett volna véget szenvedéseinek. – Borzasztó elhatározás – ha való.)[21]

A naplónak Ninára vonatkozó bejegyzéseiben sokkal több a kézzelfogható, reális történés, mint a Paulina-szerelem jórészt érzésekről, emlékekről beszámolóiban. Bártfay helyzetét itt is a vívódás, a más döntéseinek való kiszolgáltatottság érzése jellemzi. Meg-meglóduló remények, vágyak, majd a vissza-visszatérő, nehezen indokolható bizalmatlanság, bénultság között hányódik. Realitásérzékét dicséri, ahogy küzd a nehéz anyagi helyzetben élő lány elfogulatlan, őszinte vonzalmának nehezen fenntartható illúziójával: 5 óra tájban W[altzernéék]hez mentem; szívesen láttak; panaszképen értésemre adák szorultságokat. Itéletet kelle mondanom. N[ina] megcsókolt, még pedig úgy látszott szivesen.[22] Folyamatos zaklatottsága oka itt nem a távolság és a kapcsolattartás nehézsége, mint Paulina esetében, hanem a családtagok nem egyértelmű, számos kérdést nyitva hagyó célozgatásai a viszony lehetséges kereteire. (Félhétkor szinházba menénk. Waltzerék ismét odakerűltek, és sokat beszéltek. Úgy látszott mintha példázgattak volna, kivált az anya, – de nem értem.[23] Bártfay nem szívesen néz szembe a család életformáját illető sejtéseivel, homályos ügyleteikkel: 10 óra után W[altzerné]hoz mentem, kik szívesen vevék látogatásomat; de úgy látszott mintha valakit vártak volna, mert néha kitekintgettek.[24] –  Reggelizés után B[néé]kat látogatám meg; de nem sokáig mulattam ott, mivel valakit vártak magokhoz. Illy körülmény rám kedvetlenűl hat, 's ma is majd nem neheztelés támadott bennem a' meg nem tartott szóért, annál inkább, mivel gyanakodhatni, hogy más valami szolgál alapúl mint a' mi mentségül előhozatott.)[25] Nina történetének alaphangját, a Bártfayn eluralkodó fásultságot a naplóban végigkíséri a Paulina miatti csalódottság párhuzamos szólama, a róla kapott hírek, a feltörő emlékek miatti fájdalom, a két lánnyal kapcsolatos érzelmek kényszerű összekötése, egybevetése.(Szinházba mentem. N[ina] nyiltabban szólt. Ma két év előtt utazott el P[aulina] Peströl. Azóta mennyi változás és – nem változás.)[26] A bizalmasabb viszony latolgatásának időszakából származik az álom, amelyben Paulinát fiatalabb lánytestvére, Szerafina helyettesíti, őt öleli meg Bártfay, de valami zavar és tartózkodás, bizonytalanság szövi át a jelenetet. (Azt álmodám igen világosan 's elevenen, mintha Uj[hely]be B[arthos] házánál lettem volna. Legelőször S[usanna] és Sz[erafina] pillantának meg, 's ez utóbbi örvendeni látszott látásomon, de midőn öleléssel idvezlém, zavar és tartózkodás mutatkozott rajta. Később az atya, ki mintha még életben lett volna, szivesen beszélgetett velem, de szinte némi elfogultsággal. P[aulina] nem is mutatá magát.)[27]

A Ninával való kapcsolat első három hónapjáról, az udvarlás időszakáról (1839. június 7 – július 11.) jegyez fel legtöbbet Bártfay naplójába. Sokáig puszta színházi ismeretség marad. (Színházban a' szokott helyen ültem (legutolsó pad, balfelől) ismerősök mellett. Haza menet találkozván a' Gr[óf] Károlyi ház előtt a' szőkével, anyjával és öccsével, én 's Radnics hazakisértük, a' bástya utczába.)[28] Majd apró, udvarló gesztusokkal közeledik a családhoz. (Radnics megmutogatá a' grófi szobákat és kertet a' színházi ismerősöknek. A' szép szőke leányt Ninának hívják; öccsét Gyulának: mindég anyjával jár.)[29] A színházi találkozások miatt az akadémiai tagok közt elhangzó pletykákról szólva Bártfay naplójában furcsa megjegyzést tesz. (Voltam ugyan színházban, de nem sok kedvvel, mellyet azon körülmény még inkább megzavart, hogy a' Tudósok páholyában, hova Bajzához menék föl, holmi czélzásokat kelle hallanom, a' szőkeleánynyal folytatni szokott beszélgetés miatt. Sajnálnám, ha ezért a' szegény leányka netalán élesebben itéltetnék meg, mivel eddig valóban nem érdemli. Azonban hadd petyegjenek! – Ennek leginkább a' haszontalan Lukács lehet támasztója. Wie der Schelm ist, so denkt er. – Ezután is épen úgy viselem magam 's ha lehet még több figyelemmel leszek iránta – hanem ha tapasztalom, hogy azzal ártok neki.)[30] Mit jelenthet itt az eddig szó? Nem sokáig marad kétséges. Bártfay hamarosan mindennapos lesz Nináéknál, a számukra alkalmas látogatások időpontjait, a lány öccse, Gyula közvetíti. (W[altzer] Gyula könyvet 's izenetet 's meghívást hozva.[31] ―  Reggel kis levelkét küldött N[ina] Gyula által, mellyben kér látogatnám meg.)[32] Társalgás, versolvasások, színházi belépő kifizetése, kisebb-nagyobb ajándékok, majd egy nagyobb „kölcsön”, egy zálogcédula kiváltása jelzik Bártfay egyre erőteljesebb érdeklődését. (4-5 óra köztt málna-levet vásároltam a' beteg W[altzer]né számára, elvivém személyesen; N[inána]k is átadám a' melltűt 's gyürűt, minek úgy látszott szívesen örülének. Tettek holmi bizodalmasabb nyilatkozásokat is: de még sem tudom hanyadán vannak; majd idővel talán elválik.[33] ― Kölcsönadtam 50 pengő f[orin]tot – de előre is úgy látszik odavész.)[34] Az anya és lánya korábbi kényszerű elköteleződésekről, naiv ballépésekről és folyamatos szerencsétlenségekről szóló, homályos történetekkel kelt szánalmat Bártfayban. (Azon szőke fiatal ember, ki W[altzernév]el szokott beszélni, Megyei írnok. N[ina] felől hajlandó vagyok hinni, hogy még nem vetemült el, bár hibázott. Igyekszem bövebb 's körűlményesebb tudományt szerezni, ha majd visszajön. Azok után, miket eddig hallék, inkább részvevő szánakozást érzek, mint kárhoztatni tudnám.[35] ― Elmenék azután N[ináékho]z ki csak maga vala honn, anyja a' városkapitánynál járván. Olvastam Somlyót, mi tetszett nekik. N[ina] tartózkodva ugyan, de némi reményt mutatott. Hinnem kell, hogy le van kötve miként hallám 's gyanítám. Majd elválik. Illy állapotban eröltetésnek helye nincs, kivált egy harmadik miatt.[36] ― Féhatkor N[iná]hoz mentem. A' városon volt. Az anyja holmit előre értésemre adott, 's midőn N[ina] később hazajött, sirva közlé esetét. Sajnálom, 's ohajtottam volna ne úgy legyen.)[37]

De a gyanakvás, a becsapottság érzésétől nem képes szabadulni Bártfay, rátelepedik a kapcsolatra az az irreális elvárás, hogy őszinte érzéseket, sőt egyértelműséget, kizárólagosságot kíván ajándékaiért, pénzéért. (W[altzernéé]khez menék. Eleinte mintha valami feszültséget okozott volna jelenlétem: de utóbb N[ina] fölmelegült 's olly nyilatkozást tön, mint eddig egyszer sem. Majd meglátjuk úgy van e.[38] ― 5 óra felé meglátogatám Nináékat. Bizodalmasan szólott velem; csakhogy még sem tudom a' valóságot, bár okom 's jelenségim vannak holmit gyanítani.)[39] Hol meggyőzik a női könnyek, hol erősebb benne a gyanú, hogy ellentmondó, hullámzó viselkedésük oka egyszerűen a kivárás, még nem döntöttek, kit válasszanak pártfogóul. (Délután félötkor W[altzernéé]kat látogatám meg. Könyeztek. N[ina] azt mondá, hogy a' dolgot rövid idő fogja megválasztani, talán 14 mulva is fog tudni bővebben nyilatkozni. Úgy látszik, valami fekszik szivén, vagy én nagyon csalódom.[40] ―  A' szinházban mondá W[altzern]é, hogy szeretne velem négyszem köztt valamiről szólani. […] Hazajövet valami szalmás kalapú férfi kisérte őket a' Ferencziek' szegletéig – azt gyanítom K[ovács] Zs[igmond] volt.[41] ― Voltam látogatóban W[altzernéék]nél, – de nem olly elégedetten valék ott 's jövék vissza mint vártam. Tartózkodást vevék észre. Azért korábban is jövék haza. […] Midőn színházból jövék, hova Ödönt is elvivém, N[iná]ékat ketten is kisérték: az egyikben K[ovács] Zs[igmond]dra ismertem. Föltevém magamban, nem megyek előbb, mint megszólítanak.)[42]

A Paulinával való kapcsolat egyértelműen kettejük közös, intim ügye volt, a lányt a házasság életfontosságú kérdésében is önálló, akár családja akaratával szembeszegülő, szuverén döntésre bíztatta Bártfay. Nináékról szinte mindig többes számban beszél, az egész családra figyel, nemcsak a mondandóra, a gesztusokból, a ki nem mondott szavakból akarja megtudni az igazságot, mintha nem igazi férfi-nő viszonyról, hanem a családhoz való csatlakozásról tárgyalnának. (W[altzer]né szava elkedvetlenített.[43] ―  Színházban ismét nem sok kedvem. N[ina] alig pillantott rám; mihelyt alkalom lesz, említésbe hozom.[44] ―  Színházban W[altzeré]k megszólítának miért nem látogatom meg őket: megigérém hogy megyek; úgy látszik fájna nekik ha nem mennék. Kedvem derültebb lett.