Művelődés-, Tudomány- és Orvostörténeti Folyóirat
2016/12           ISSN: 2062-2597
Cím: Meditation on the hairlassness

Title: Elmélkedés a kopaszságról
[Letöltés]
Szerző(k): Forrai György PhD
Rovat: Hozzászólások, vélemények
Kötet: 2014/9
DOI: 10.17107/kh.2014.9.369-370
Kulcsszavak:
férfiasság jele, a kopaszság eredete, hajáldoza
Keywords:
a sign of masculinity, origin of the hairlessness, hair offering
Abstract:

A small hisorical collection of hairlessness is presented  here


Az eset Elizeus prófétáról szól: „… mikor az úton felfelé méne, apró gyermekek jövének ki a városból, akik őt csúfolják vala, ezt mondván: Jöjj fel, kopasz, jöjj fel, kopasz!” (2: 23).

Ősidők óta az életerő – férfiakon a férfiasság – jelének tekintették a dús hajzatot, valamint a férfibajuszt és szakállt. K. Mátyus István orvos Ó és Új Diaetetica, az az: az Életnek és az Egészségnek fenn-tartására és gyámolítására írt könyvében (1787) idéz egy szerzőt, Amerosius „ekklesisia tudós régi atyát (…) ki a kopasz fejet a meg-megesett fánál is rútabbnak mondja”, de hivatkozik az i.sz. 1. században természettudományos munkát írt id. Pliniusra is, aki megemlítette a „ Riphaeus hegyek elvégződésénél lakó holmi Arimphaeus nevű népeket”, akik közt „a hajat mind az asszonyok, mind a férfiak gyalázatos dolognak tartották”. Ízlés dolga…   

Nem mindig „gyalázatos!” Főleg, ha a hajban rejlik a férfierő. Ismerjük a hosszú hajú, félelmetes erejű Sámsont, aki azért bukott el, mert az ellenségeivel szövetkezett feleségének, a filiszteus Delilának elárulta titkát: nagy ereje a hosszú hajában rejlik, „És (Delila ) elaltatá őt az ő térdein és előhívott egy férfiút és lenyíratta az ő fejének hét fonadékát…és eltávozott tőle az ő ereje” (Bírák könyve16:19).

Tudunk olyan példát is, melyben nemcsak a gyöngeség jelének, hanem szégyennek tekintették a haj hiányát. Néró római császár a nyilvános helyeken a fején viselt babérkoszorút otthon parókára cserélte föl, hogy ne kelljen fogyatékossága miatt pirulnia.

Egy másik uralkodó viszont, a legszadistábbak egyike, Rettegett Iván orosz cár, idegességében saját haját tépdeste ki: nyomában kopasz foltok és véres sebhelyek keletkeztek. .  A Talmud ismertet egy anekdotát: egy férfiú két nőt vett feleségül: egy fiatalt és egy öreget. Ismeretes a nők azon szokása, hogy kitépik a megfehéredett hajszálakat a feketék közül. A fiatal állandóan kitépkedte a férje ősz szálait, hogy olyan fiatalnak lássák, amilyen ő; az öreg viszont a fekete szálait húzta ki; a végén teljesen kopasz lett (Sabbat 94b).

Ézsaiás könyve égi fenyegetést tolmácsol: „És szól az Úr: Mivel Sion leányai felfuvalkodtak, és felemelt nyakkal járnak, szemeikkel pillognak, és aprókat lépve járnak, és lábokkal nagy zengést-bongást szereznek: Megkopasztja az Úr Sion leányainak fejtetőjét és az ő szemérmöket megmezteleníti” (3: 17-18). Ez ugyan nem természetes kopaszság, de a női

kopaszság olyannyira ritka, hogy Aristotelész még az előfordulását is tagadja (Hist. Animal.

3:11). 

A kopaszság eredetét háromféle okban látja a Szifra. Tazria 67b:

1) betegség következtében létrejövő (annakidején ilyet okozott, többek között, a lepra);

2) Isten akarata folytán, ismeretlen okból (ne felejtsük: réges-régi iratokról van szó!);

3) maró anyag tartós hatására, vagy ha valaki megeszi (nem elírás!). Ha egy személy egy másik személy hajának elvesztését idézi elő, fájdalomdíjat köteles fizetni, s a kiesett munkájáért kárpótlást is; ez különösen akkor érvényes, ha a károsult végleg elveszti emiatt az állását, pl. ha valaki „komédiás és rázta a haját (fejét) a borházakban”(Maimonides);

4) súlyos emocionális sokk miatt. Egyszer például egy ember a vadonban alvó kígyóra lépett, és  bár a kígyó nem ébredt föl, riadalmában kihullott a haja (Exodus Rabba 24:4).

5) az ősi időkben a halott gyászolásának része volt a „hajáldozat”: kopasz folt kiképzése a fejen.  Ez – lévén pogány szertartás – az izraeliták részére tilos volt (Deuteronomium14:1), különösen a papoknak (Leviticus 21:5). De később ez a szokás megváltozott, legalábbis az izraeliták között sokan megszegték ezt a tiltást a próféták idejében, pedig világosan kifejti a Leviticus könyve: „Testeteket a holt emberért meg ne hasogassátok, se égetéssel magatokat meg ne bélyegezzétek…” (19: 28). Mégis szokás volt, hogy a gyász extázisában az emberek saját hajukat és szakállukat tépték Rabbi Hamnuna így inti a Bölcseket: figyelmeztessétek asszonyaitokat,, ne tépjék a hajukat, amikor gyászolnak; át ne hágják a kopaszsági tilalmat (Jerusalmi Kidusin 1; 61c).

A kopaszság ellentéte a dús és vastagszálú haj. Ézsauról olvashatjuk a Genesis könyvében, hogy „mindenestül szőrös volt” már születésekor. 

Amikor Illés próféta elment a zsidók közé, kinevették és szőr-ruhás embernek gúnyolták (Királyok II. könyve 1:8). Erre elküldte maga helyett Elizeust: őt meg a kopaszságáért csúfolták ki. Sohasem elégedettek!

A hajfürttel történő áldozat a régi görögök polgári szertartásaiban, házassági és halotti rítusaiban szerepelt, a középkorban pedig a haj megnyirbálása jogi státusz jelképévé, az alárendeltség kifejezőjévé vált. A vallásos keresztények is hajáldozattal demonstrálták függőségüket az égi patrónustól. A papok tonzúrája bűnbánatot, a házasságtörő asszonyok hajába vágott tar csíkok megalázást szolgáltak. Az inkvizíció a kínpadra vonszolt nőket minden szőrzetüktől megfosztotta, abban a hiedelemben, hogy így megtöri bűvös hatalmukat.


http://DOI: 10.17107/KH.2014.9.369-370