Művelődés-, Tudomány- és Orvostörténeti Folyóirat
2017/14           ISSN: 2062-2597
Cím: Vágjunk bele!

Title: Cut into!
[Letöltés]
Szerző(k): Kótyuk Erzsébet PhD - Semmelweis Orvostörténeti Múzeum
Rovat: Múzeumi források
Kötet: 2014/9
DOI: 10.17107/KH.2014.9.272-278
Kulcsszavak:
az orvosi olló története, kiállítás, alakja, funkciói, designe,
Keywords:
history of medical scissors, exhibition, shape functions, designe,
Abstract:

The history of different cutting tools is interpreted in a specific unusual way, as far as it was prepared not for exhibition of the history of medical scissors – as it would come out from the profile of the institution, but as a scissors and design exhibition. The idea of the exhibition came from the fact that we possess a wide collection of the different shape scissors. So it was expedient to approach the topic from the point of view of unity of shape and function. Through the study of changes of the shapes of this wellknown and used by us ordinary object we managed to understand the significance of the shape in the function of scissors. Till 18th century scissors played very important role in the toolbars of various crafts. The size and shape of scissors blades as well as the length of blades and proportion of stems were defined by the function of the scissors, the work and the mode for which the scissors are used for.

During centuries various types of scissors developed in healing depending on the aim of the use of given type. Within various sizes there were also lots of shape varieties. They were done from high quality stainless steel, the surface of which resists to different body fluids and chemicals, and can stand high temperature sterilization. Nowadays scissors became one of the main symbols of surgery and are indisposable in healing. They also occupy prominent place among the everyday objects.


A Vágod! Az olló és a design című kiállítás a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban január 4-éig tekinthető meg.

Április közepén nyílt meg múzeumunkban az olló és a vágás történetével foglalkozó kiállítás, amely a vágóeszköz(ök) históriáját nem szokványos módon taglalja. Nem orvosi-ollótörténeti tárlat készült – amint ez az intézet profiljából adódna –, hanem egy olló-design kiállítás. A nem mindennapi témafelvetés ötletét az adta, hogy gyűjteményünkben az orvosi ollók számtalan formai változata megtalálható. Célszerű volt tehát a témát a forma és a funkció egységének szempontjából megközelítenünk. Ennek a mindannyiunk által ismert és használt, hétköznapi tárgynak az alaki változásain keresztül szemléltetjük, milyen jelentősége van a formának abban, hogy az adott eszköz rendeltetésének maradéktalanul megfeleljen. 

A tárlat rendezésébe bevontuk a MOME design szakos hallgatóit is, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a rájuk bízott feladattal szoktassuk őket a múzeumi miliőhöz, és beavassuk őket a kiállítás-rendezés rejtelmeibe.

1. ábra Kiállítás belépője

Egy kis történelem

Vágásra kezdetben a pattintott, majd csiszolt késeket – szakócákat –, nyírásra pedig a két egymással szembefordított pengét, az ún. páros késeket alkalmazták. Az élesre csiszolt vágó felületeket egymás mellett szorosan csúsztatva végezték a nagy kézügyességet igényelő műveletet. A munkafolyamat tökéletesítése érdekében a páros kések nyelét a végükön egymáshoz rögzítették oly módon, hogy a mozgathatóságuk megmaradjon. Az így létrejött V alakú forma tette lehetővé, hogy a nyírást egy kézzel is elvégezzék. Mivel a művelet során a szorosan egymás mellé záródó kések szétnyitására mindkét kézre szükség volt, a vágóeszköz használata nehézkesnek bizonyult. Ezért ez a változat nem állta ki az idők próbáját, viszont a formai megoldás a csipeszek szerkezetében napjainkig fennmaradt.

   

2. ábra Az olló születése. és fejlődése.

Az évezredek során, a páros vágóeszköznek különböző formái születtek. A korai ollókra vonatkozó régészeti leletek a Kr.e. 3-4. évezredből, Mezopotámiából származnak, és alakjuk kevéssé emlékeztet a ma ismert ollókra. A kezdetben két, később egy darab bronzból – majd vasból – U alakúra kovácsolt eszköz, egyszerű működtetésének köszönhetően, rendkívül elterjedt. Az egymással szembe fordított pengéket összekötő, rugalmas fémből készült szalag rugóként működött: a pengék összenyomását követően – az erőhatás megszűntével – azokat eredeti állapotukba lendítette vissza. Hátránya, hogy kései távol álltak egymástól, és huzamosabb használata igen fárasztó volt. 

A Római Birodalom korából származó leletek között már az olló továbbfejlesztett változata is megtalálható. Ezeknél a típusoknál a szárak a kengyel íve fölött úgy közelítettek egymáshoz, hogy az leginkább Ω (omega) alakra hasonlított. Ez a formai változás tette lehetővé, hogy ezt az ollót kisebb erőkifejtéssel, huzamosabb ideig használhassák. Ezeknél a típusoknál, nyugalmi állapotban, a kések szöget zártak be. A vágást leginkább a nyélhez közeli, rendszerint a szélesebbre formált pengeszakasz végezte. Az olló hegye nem, vagy kis mértékben vett részt a munkavégzésben.

Annak érdekében, hogy a kések minél közelebb kerüljenek egymáshoz, és a pengék hosszabb szakaszát használhassák a vágás során, az omega alakú kengyel ívét megduplázták (Kr.e. 4-3. század). Ennek eredményeként a vágó felületek közeledtek, a kések párhuzamosan, szorosan mozdultak el. Az élek nem zártak be szöget egymással, így az olló hegye is részt vett a munkában. Ennek eredményeként az egyenes vonalú vágás művelete egyszerűbbé vált.

Régészeti leletek bizonyítják, hogy a szárainál hurok formában keresztezett – de még nem tengelyes – ollók Kína és Japán területén a Kr.e. 4-3. században jelentek meg. A korai ollók anyaga bronz, de a Római Birodalomban ezeket az eszközöket már a rugalmasabb és kevésbé törékeny vasból készítették. Ezáltal a finomabb munkavégzés is lehetővé vált.

A szakirodalom a tengelyes ollók megjelenését az első századra datálja. A leletek tanúsága szerint, ez idő tájt a Római Birodalomban, de Kínában és Japánban is használták ezt a típust. A tengely körül forgó kések biztosították a lágyabb mozdulatokkal történő, kevésbé fárasztó vágást, nyírást is.

Az új formai változások azonban nem jelentették azt, hogy a korábbi szerkezeti megoldások kiszorultak a gyakorlatból. Ellenkezőleg: tovább éltek, és használóik követelményeinek megfelelően, a kisebb-nagyobb alakítások eredményeként, számtalan alaki változat született.

A 18. századra az olló fontos szerepet töltött be a különböző mesterségek eszköztárában, és a szerszámok között igen előkelő helyet foglalt el. Az egyes munkafolyamatok során a tengelyes olló eltérő változatait, valamint a korábbi U alakú, illetve omega formájúakat is használták.

Az ollók pengéinek méretét és alakját, valamint a pengehossz és a szárak arányát minden esetben az eszközzel elvégzendő munkafolyamat, vagyis a használat módja és a célszerűség határozta meg.

  

3. ábra Az olló családfája

Olló az orvoslásban

A gyógyítás során az egyik leggyakrabban használt kéziműszer – a szikék és a csipeszek mellett – az olló. Az egyre tökéletesedő műtéti technikák, valamint a mikro-sebészeti eljárások finomabb és célszerűbb kéziműszereket igényeltek. Nem meglepő tehát, hogy az orvoslásban, illetve a sebészetben nélkülözhetetlen ollók számtalan formai változata alakult ki, esetenként megőrizve tervezője, alkotója nevét.

A sebészeti eszköztan az ollókat a szétválasztó eszközök csoportjába sorolja. A szikéken kívül ollókkal vágják át és választják szét a műtéti terület szöveteit.  Vágásra a penge hegyét, illetve az ahhoz közeli részt használják. A szétválasztás, vagyis preparálás során az olló külső felülete végzi a műveletet: a hegyét csukott állapotban vezetik a szövetek közé, és ott szétnyitva a pengék tompa felülete különíti el azokat.

Az évszázadok során a gyógyításban használt ollóknak számos változata alakult ki annak függvényében, hogy milyen célra alkalmazták az adott típust. A különböző mérteken belül is megszámlálhatatlan formai megoldás született. A funkciónak megfelelően a penge hegyét tekintve lehet az olló hegyes-hegyes, tompa-tompa, hegyes-tompa végű. A vágás során a kések elmozdulhatnak szorosan egymás mellett, záródhatnak egymásra, vagy csukódhatnak egymásba. A vágófelület lehet belső vagy külső, domború vagy homorú, ezen belül lehet sima vagy fogazott. A kések lehetnek élére-, vagy lapjára-, esetleg szögben hajlítottak.  Az utóbbi típust térdes-ollónak is nevezik.

4. ábra Az olló a születésnél

A szárak, az illesztésüket tekintve lehetnek rögzítettek vagy szétemelhetőek, azon belül kapcsolódhatnak tengelycsaposan vagy lebenyesen. A pengék és a szárak méretaránya, valamint azok külső megformálása attól függ, hogy milyen műveletre alkalmazzák az adott ollót. Minél nagyobb igénybevételnek van kitéve az eszköz a munka során, annál erőteljesebb a megjelenése: hosszabbak a szárai, szélesebbek és vastagabbak a pengéi. Miként a szárak, úgy a pengék is lehetnek egymástól eltérő hosszúságúak – ezt szintén az eszköz alkalmazási módja határozza meg.

  

5. ábra A kiállítás egy részlete

A sebészeti ollók több funkciót is betölthetnek, egyes típusai az orvoslás számos területén előfordulnak. Anyaguk kiváló minőségű rozsdamentes acél, amelynek felszíne ellenáll a különböző testnedvek és vegyszerek hatásának, valamint jól tűrik a magas hővel történő sterilizálást. A 19. század műszerészei már változatos formájú és méretű ollókat ajánlottak orvostudor megrendelőiknek. A 20. század második felében, hazánk egyik legnagyobb orvosi eszközgyártója a debreceni székhelyű Medicor Művek volt, amely számos külföldi országba exportálta termékeit, közöttük sebészeti ollókat is. Napjainkra az olló a sebészet egyik fő jelképévé és a gyógyítás nélkülözhetetlen eszközévé vált, s előkelő helyet foglal el a hétköznapok számos területének alapvető használatai tárgyai között is.

6. ábra A foglalkoztató terem mennyezete