Művelődés-, Tudomány- és Orvostörténeti Folyóirat
2017/14           ISSN: 2062-2597
Cím: A Pax Corporis, a fogorvos szemével

Title: The Pax Corporis through the eyes ofthe dentist
[Letöltés]
Szerző(k): Matekovits Gyögy Prof. Dr.
Rovat: A középkori medicinától a romantikus medicináig
Kötet: 2012/5
DOI: 10.17107/KH.2012.5.18-25
Kulcsszavak:
Pápai Paris Ferenc, fogászattörténet, fogbetegségek, kezelések
Keywords:
Pápai Paris Ferenc, history of dentistry, dental diseases, treatments
Abstract:

The Pax Corporis written by Pápai Páriz Ferenc is the first printed medical book in hungarian language (1690).The topic of this scientific and literary relic is the meeting of a humanist doctor and a patient during the indigent decades of Transylvania. Its medical observations and treatments are noteworthy considering the medical knowledge of the era.


Szellemi javaink négy évszázados erdélyi örökségéből szeretném kiemelni az egyik könyvet, és annakáltalános fogorvosi vonatkozásait bemutatni: egy művelődés- és orvostörténeti szempontból felbecsülhetetlen értékű relikviát. Nem véletlen, hogy 2009-ben figyeltünk jobban egyetemes és magyar elméleti jussunkra. Pápai Páriz Ferenc polihisztor a szó nemes értelmében egy igazi uomo universale 1649. május 10-én – most 390 esztendeje – született Désen, és 1716. szeptember 10-én halt meg Nagyenyeden.

Pápai Páriz Ferenc Pax Corporisa az első, nyomtatásban megjelent magyar nyelvű orvosi könyvünk, amelyet 1690-ben Kolozsvárott adtak ki. A könyv fontosságára, időszerűségére és szakmai sikerére jellemző, hogy az első kiadást követő nyolcvan esztendőben további hét újranyomást ért meg, amelyből az első négy még a szerző életében került ki a nyomdából.

Salamon Henrik orvostörténész szerint (1942) Pápai Páriz Ferenc „nem volt orvos, de jeles könyve, a Pax Corporis– a test békéje – az orvostudományi irodalomban is biztosit neki tisztes helyet”. Huszár György (1986) helyesbít ezen a képen, és „egyetemi végzettségű orvosként” emlegeti.

In illo tempore – azokban a történelmi időkben – amikor a Pax Corporisíródott –, Erdély valóságos csatatér volt, miközben Európában virágzott az értéket, a szépet teremtő posztreneszánsz és a barokk.

  •          1649-ben teljesedett be az angol forradalom győzelme, eltörölték a monarchia intézményét.
  •          1661-ben XIV. Lajos kormányozta a franciákat, 1715-ben bekövetkezett haláláig. A Napkirály fejedelmi teljhatalma alatt épült a Louvre és a versailles-i kastély.
  •          1725-ig I.(Nagy) Péter, az „intelligens cár” uralkodott az oroszok atyjaként.
  •          1700 és 1790 között épült a schönbrunni kastély, Goldoni megírta ma is közkedvelt vígjátékait, Tiepolo, Guardi és Canaletto vászonra álmodta a velencei művészet remekeit, Vivaldi, Scarlatti és Pergolesihalhatatlan zeneműveket szerzett.
  •          1699-ben a karlócai békével véget ért a Szent Liga és az oszmánok háborúja, Magyarország – Temesvár és vidéke kivételével – felszabadult, Ausztrianagyhatalommá vált.
  •          1703 és 1711 között a Habsburg-teljhatalom ellen indított, II. Rákóczi Ferencvezette szabadságharc sorsa eldőlt a trencséni vereséggel.
  •          Moldva és Havasalföld, mivel az orosz–török háborúban a muszkák oldalán állt, 1711-ben az elkövetkező 110 évre Fanarióta uralom alá került.

Pápai Páriz Ferenc apja, Páriz Imre, Pápáról került a Királyhágón túlra protestáns papnak, így bővült a vezetékneve szülővárosáról Pápai Páriz Imrére. Fia, Apáczai Csere Jánoshoz hasonlóan, a négy szél fújta Erdélynek szülötte, aki a három részre szakított, két pogány közt vérző Magyarországon, középkori körülmények közepette megpróbálta a magyar művelődést és ezen belül az orvoslás színvonalát európai rangra emelni.

Hányatott, menekülésekkel terhelt gyermekkorában Gyulafehérváron és Nagyenyeden volt kollégista. Kiváló tanulmányi eredményei felbátorították, 23 évesen, 1672. tavaszán elbúcsúzott az alma matertől, és –mint annyi jófejű, kiváló képességű és szorgalmas, lelkes kortársa, ő is – európai vándordiáknak indult. Példaképének Szenczi Molnár Albertet tartotta, aki előtte 82 évvel, 16 évesen vágott neki a világnak.

A maga szerény anyagi erejére, pártfogói ajánlólevelekre, tehetősebb ismerősei tallérjaira, valamint ösztöndíjra számítva és támaszkodva, útjának első állomása Boroszló volt. Majd a német nyelvvel birkózva, vándorlása Drezdán, Lipcsén, Marburgon, Heidelbergen át vezetett Bázelig, ahol az orvosi kar hallgatójaként 1674. október 20-án orvossá avatták.

Egy ideig a bázeli egyetemen Erasmus-ösztöndíjas tanársegédként tevékenykedett. Felvették a bázeli orvosok rendjébe, ez akkor akülföldiek számára nagy megtiszteltetésnek számított.

Mint megannyi erdélyi vándordiák, tanulmányai végeztével ő is hazajött, családot alapított, majd 1678. szeptember 20-án tanszéket, későbbrektori címet kapott a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban, ahol a görög nyelv és az erkölcstan egyetemi tanára lett. A fejedelmi pár, Apafi Mihály és Bornemissza Anna, valamint Teleki Mihály kancellár pártfogoltjaként az udvari orvosi tisztséget is betöltötte.

Tudni kell, hogy a XVII. században a magyar orvosi irodalom komoly lemaradással küzdött. Olyan művek képviselték, mint Frankovith soproni tudós borbélynak Hasznos könyve, amelynek szerzője szinte hivalkodott azzal, hogy nem tud „deákul”, és mindenféle betegség ellen egy általános gyógyszert ajánlott, amelyet maga főzött 123-féle fűből és olajokból. Pápai Páriz Ferenc 1690-ben megjelentPaxCorporisaaz orvosi irodalom térén is úttörő szerepre vállalkozott.

És ha Európa dúskált az értékteremtő eseményekben – in illo tempore – a fogászatra erősen rátelepedett a „sötét középkor”. A fogkivonást és a fogfüstölést, mint kezelési eljárást ismerték a borbélyok és a kovácsok kiváltságaként.

  • 1685-ben jelent meg az első angol nyelvű fogászati könyv Charles Allen tollából,
  • 1699-ben a Francia Királyi Sebészi Akadémia tagjává választotta Pierre Fauchardot, akit később a fogászat atyjaként emlegetett az utókor.

Pápai Páriz szellemi és közéleti tekintély, ismert gyakorló orvos volt már, amikor 1680-ban a Pax Animae, azaz a Lélek békésségéről és az elme gyönyörűségéről való trakta, majd 1690-ben a Pax Corporis, azaz Az emberi test nyavalyáinak okairól, fészkeiről, s azoknak orvoslásának módjárólvaló trakta című műve megjelent nyomtatásban. A munkák megírásához – mint ő maga mondja – forrásai voltak: tanárainak előadásai, a régiek tudós írásai és saját tapasztalata, amelyet sok beteg gyógykezelésével szerzett.

A Pax Corporistette igazán közismertté. Ha igaznak ismerjük el Cs. Szabó László véleményét (1982), miszerint „areneszánsz átrakodó állomás a teológiai és világi gondolkodásközött”, úgy a Pax Corporisjoggal nevezhető a középkori dogmatikus medicina és a tapasztalati klinikum közötti átmenet klasszikus példatárának.

A kötet megnyitója, egyfajta bevezetője, az ún. Elöljáró beszéd, amelyet, a „Természet titkait tanuló olvasó”-nak címzett a szerző. Itt elmondja, mi az egészség, mi a betegség és a fájdalom.

Az egészség - szerinte - a test és a lélek olyan állapota, amelyben az ember mindegyiket akadály nélkül használhatja.

A betegség a test és a lélek összhangjának megháborítása.

A fájdalom is az elme munkája, nem egyéb, mint a test sérelmének az elmében érzett szomorúsága.

In illo tempore – azokban az időkben – óvatos, de nyílt előrelépés, amikor a könyv bevezetőjében azt állítja, hogy:„aki csudatétel által való orvosoltatást vár akkor, amikor keze között vagy keze ügyében vagyon a rendes és szabados eszköz, vétkezik az Istentől mutatott bölcs rend ellen”, mintegy megszabadítja az orvostudományt a teológia béklyóitól. Elítéli azt a felfogást, hogy a beteg egyedül Istenre bízza a gyógyítást, mert „tulajdonítani kell a jó orvosnak sokat: lehet bízni tudományához, hűségéhez, jámborságához”.

Számára a medicina pura a beteg ágyánál való vizsgálódást és a mérlegelést jelenti, amíg a chirurgia a kóros elváltozások metszése, drénezése, műtése, az érvágás, a köpölyözés, a foghúzás és a piócázás a borbélymesterek, a csonttörők, a bábák dolga volt.

Az előszóban hangsúlyozza, hogy nem a tudósoknak, hanem a házi „cselédes” (családoknak) gazdáknak és „igyefogyott”szegényeknek ír, akiknek nincs mindenkor kezek ügyében értelmes orvos, kiváltképpen falukon „a hol hamarébb talál segédet beteg barom, mint a beteg ember”

Ennek a maga elé tűzött célnak műve valóban megfelelt: leírásainak világossága, nyelvének magyarossága, gyógyszereinek sokfélesége rendkívül népszerűvé és keresetté tette a Pax Corporist.

Nála, mint kortársainál, az orvoslás főleg a gyógynövények alkalmazásából állt. Teák, tinktúrák, olajok, és kenőcsök egész lajstromát sorolja fel.A kor szellemének megfelelően előszeretettel alkalmazza a hánytatást, a hashajtást és az izzasztást. A betegségek megelőzésében fontosnak tartja a mértékletességet, a helyes táplálkozást, a tisztaságot és a szellőztetést. Mindezek mellett – mai szemmel paradox módon – a csillagok állása után írja fel a kezelési rendet és a ganajpatika szereit.

A Pax Corporisnyolc könyvből áll és 70 fejezetre oszlik, valamint 100 betegség tüneteit és gyógymódját tartalmazza. Példás rendszerességgel taglal minden egyes betegséget, a következő sorrendben:

  • különbségei,
  • a kór fészkei,
  • okai, jelei és jelentései
  • és orvosságai.

Az orvoslás mesterségéről első könyve A főnek nyavalyáirólértekezik és a következő alfejezetekből áll:

I. rész: A főfájásról

II. rész: A főszédelgésről

III. rész: A reszketegségről és a kéz, láb, nyelv s egyéb tag eleséséről

IV. rész: A kórságról vagy nehéz-betegségről és nyavalya kirontásról

V. rész: A gutaütésről

VI. rész: A bolond hagymázról

VII. rész: A nátháról és egyéb az agyvelőről való folyásokról

VIII. rész: A megnyomásról vagy lüdércről

A harmadik könyvA mellynek s abban a tüdőnek és szűnek nyavalyáiról értekezik, hét alfejezetben. A negyedik könyvA gyomornak és béleknek nyavalyái-t írja le hét részben. Az ötödik könyvA májnak, lépnek és veséknek nyavalyáiról szól nyolc alfejezetben. A hatodik könyvAz asszonyi nemnek nyavalyáiról íródott négy részben. A hetedik könyvA hideglelésről beszél, hat részben. A nyolcadik könyvA külső nyavalyákról szól tizennyolc részben.

Pápai Páriz tanulmányaira és több évtizedes orvosi tapasztalatára támaszkodva foglalkozik az arc, a fogak és a száj betegségeinek kórtanával, a Pax Corporismásodik könyvének V.ésIX–XIII. alfejezeteiben. A második könyv Afő némely részeinek, szemnek, fülnek, orrnak, nyelvnek, fogaknak, ínynek és toroknak nyavalyáiról alcímet viseli. Az orvoslás mesterségérőlmásodik könyvének alfejezetei:

I. rész: A szemfájásról

II. rész: A szem-könyvezésről

III. rész: A fülzúgásról

IV. rész: A belső fülfájásról, melyet másképpen főben és fülben való kelésnek is hínak

V. rész: A fül töve megdagadásáról

VI. rész: A süketségről és nehezen-hallásról

VII. rész: Az orr járásáról

VIII. rész: Az orrnak egyéb nyavalyáiról

IX. rész: A nyelvnek békájáról és egyéb dagadásáról

X. rész: A fogfájásról

XI. rész: A száj büdösségéről

XII. rész: Az ínynek vagy fog húsának nyavalyáiról

XIII. rész: A nyelv csapja leeséséről

XIV. rész: A torokfájásról és torokgyíkról

Az V. rész A fül töve megdagadásárólértekezik, ahol a fültőmirigy betegségei közül, a parotiditis acutát – a mumpszot –, valamint a nagy nyálmirigyben található nyirokcsomók duzzanatát – az adenitist – írja le. Gyógyításról így szól – többek között – „fejér kenyér belét téjben főzzenek meg, jó sáfránnyal, tyúkmony székivel [tojássárgája]és székfűolajjal törjék öszve erősen, mint pépet, kenjék meleg ruhára, s azzal kössék. Azonkívül vagy székfű- vagy köményolajba gyenge tollat mártván, azzal kenegessék.”

Elkülöníti az átmeneti állapotokat a fültőmirigytályogtól, ahol a gennyes, fluktuáló gyülemény műtéti drénezését ajánlja, „amit tisztogasson és gyógyítson az ő mestersége szerint a borbély.”

A második könyv IX. alfejezetébenA nyelvnek békájáról és egyéb dagadásáról,mai nevén a ranuláról,a nyelv alatti mirigy tömlőjéről értekezik. A figyelmes klinikus pontosságával állapítja meg, hogy a nyelv alatt mindig a középvonaltól oldalra helyezkedik el: „A dagadás olyan formában düllyed ki, mint a békának az utóllya. Nehéz nyavalya, noha nem igen veszedelmes, kiváltképpen apró gyermekekben, serényen hozzá kell látni, hogy meg ne fullassza.”

Először gyógyszeres kezeléssel próbálkozik. Porokat, öblögető szereket ajánl, amelyeknek alapanyagai: borban főtt gránátalma kérge, izsóp és timsó. Majd a továbbiakban így ír: „Ha ezeknek nem enged, és nem fagad ki, vágja ki borbély.” A következő mondatában már a gyakorló orvos tapasztalata szólal meg: Jó nagyocska légyen a lyuk, hogy a sűrű matéria, mellyel teli, kijöhessen rajta; mind a két felén pedig hosszába hasítva a daganatot, hogy a matéria egyszersmind nyomódjék ki belőle”.

Ebből a megállapításból is látszik, hogy nagyon jól ismerte az elégtelen marsupializálás hátrányát, a gyakori kiújulást. A korabeli borbély-kirurgus kollégák mentségére legyen mondva, a kisgyermekek szájában széles, nagy metszést ejteni, a bő vérzés miatt sem volt könnyű sebészi feladat. Napjainkban a szájfenéki mucokele– ahogy a ranulát hívják – kezelése kizárólag sebészi úton történik: a tömlő és a teljes nyelv alatti mirigy kimetszéséből áll.

A nyelv egyéb betegségeinek, a dagadásának okait „testben való bő nedvességnek eláradása és az agyvelőből oda a nyelvre való leszállásában”keresi. A nyelv gyulladásos vagy daganatos elváltozásait hashajtással, köpölyözéssel és a füvek főzetével való öblögetéssel igyekszik gyógyítani. Ha nem áll be javulás, végül ismét a borbély érvágó vasára hagyatkozik, aki ” megvagdalja a dagadást vagy nadályokkal megszítatja azt”.

A X. alfejezetbenA fog fájásárólértekezik. A kórkép fészkei című első részben meglepő anatómiai megállapításokkal áll elő: „A fogak egyéb minden csontoktól abban különböznek, hogy ők hártyával bé nem boritatnak, mint egyebek, mégis mindazon által érzés vagyon bennek. Oka ez, mert ha külső részekkel érzenének, a csiklandás és fájdalom miatt vélek nem rághatnánk; hogy pedig éreznek oka az, mert belül az ő gyökerükben, mint apró erecskék és életcserjék úgy a vékony inacskák is [nervusok] beléjük hatolnak.”

A fogfájás okai közül a fogban levő ideget ingerlő meleget, hideget, a sós, a savanyú, az édes ízeket vagy az agyvelőből alászálló nedvességet kedvelő férgeket említi. De szól a szelek, a hideg és a meleg idő, az evési és az ivási túlzások vagy a forró ételek után elfogyasztott hideg ital fogfájást okozó szerepéről is. A fogfájás kóroktanát röviden így összegezi: „mely inacskákat [nervusokat][…] a fogban való rothadt nedvességekből termelt férgek keservesen érdeklik, és kibeszélhetetlenűl kínozzák, amint a mindennapi példa tanítja”.

A fájdalom megszüntetésére, a kor szellemének és gyógyászati eszköztárának megfelelően, számtalan csillapító megoldást ajánl. Kezdve a gyapotra cseppentett és az odvas fogra helyezett szegfű-, fahéj-, kámfor-, puszpáng- és mogyorófaolajtól, a beléndek boros főztjének a fogon tartásán át, egészen a viaszba olvasztott ópiummal kevert petrezselyemmagig. Tízfajta főzetet sorol fel, amelyeket a fájdalom megszüntetésére kell használni. Aki nem akarja a fogát kivonatni, de fél attól is, hogy erős fájdalmai visszatérnek, azoknak azt tanácsolja, hogy tejjel kevert tömjénből és keményítőből készült golyócskákat helyezzen a fog üregébe.

A foghúzást a borbély-kirurgusra bízza, de észrevételei ez esetben is a gyakorló orvos jó megfigyelőképességéről tanúskodnak. Arra figyelmeztet, hogy a foghúzást csak akkor szabad elvégezni, ha a fájdalom és az esetleges dagadás valamennyit csökkent. Hogy az elsődlegessebgyógyulást elősegítse, azt a ma is előírt eljárást alkalmazza, miszerint a műtét után a sebet össze kell nyomni, ha pedig a vérzés nem akar megszűnni „tépett ruhát golyóbis formán csinálván azt, tartsd rajta az ujoddal, keményen egy óráig”.

Ennek a X. alfejezetnek a végén írtak okán a fogászati megelőzés első magyar úttörőjét is tisztelhetjük Pápai Páriz személyében. Remek klinikai tapasztalata révén felismeri a szájhigiéné és a fogszuvasodás közötti összefüggéseket, és ennek értelmében fogmosási tanácsokat ad: ”ha fogaidat tisztán akarod tartani, nincsen arra jobb, mint a büdöskő spiritusa [kénkő alkoholos oldata]. Jó az égetett tabáknak hamva is, ha gyakran dörgölöd vele.”

A XI. alfejezet A Száj büdösségéről címet viseli, és már az első mondatában a tapasztalt megfigyelő pontosságával szögezi le, hogy ”nehezebb másoknak, mint magának, akin vagyon”. A kellemetlen szájszag okai között a banális fogak közötti ételpangástól egészen a gyomor eredetűig, mindenre gondol. A gyógymódok között a szájgócok megszüntetését írja elő: „ha rossz a fog és ürege vagyon, vonjuk ki onnan, mert semmi hasznot ott nem tészen”.

Ha a kellemetlen szájbűz gyomoreredetű, a hashajtást és aloéból készült pilulák szedését írja elő. A száj illatának feljavítására angelikagyökér, ánizs, fahéj rágcsálását ajánlja, a gazdagabb pácienseknek „akiktől kitelik, mosuz [pézsma]és ámbrával készített jó szagú rotulák pogácsáknak szüntelen legyenek nála, melyekből egyet-egyet vegyen a szájába, akiknek egyéb nincsen, csak a citrom héja is jó, violagyökér, örménygyökér, ha rágja gyakorta. Mikor ételét végzi, hogy a gyomor száját bészoritsa, sült birsalmát vagy körtvélyt egyék”.

A XII. alfejezet Az ínynek vagy fog húsának nyavalyáiról szól, igencsak szűkszavúan. Az „íny kievődése” okának itt is a testben felszaporodó bőséges sós nedvességet tartja. Az általános gyógykezelés a Pax Corporisbanmár sok helyen ajánlott és bevált hashajtás, amely során a szervezet „így szép gyengén tisztulván, az egész vér is megszabadul a sós évő nedvességektől, melyek így az ínyekről is visszaszívódván azok szépen helyre állnak”.

A helyi kezelés rovatban számos öblögető, kenegető és ínydörgölő főzettel, keverékkel és folyadékkal találkozunk. Álljon itt ízelítőül egy rövidke recept, amely természetes összetevői után ítélve gyulladásgátló és összehúzó gyógyhatású lehetett, és talán a ma újra divatos természetpatikákban is előszeretettel használják: „Asszú harangvirág levelét, zsályát, rutát, szerecsendiót, egy kevés témsót végy, törd és szitáld meg mindezeket, keverd annyi szép színmézbe, hogy mint liktáriom [lekvár, pépes orvosság]vagy híg kenet légyen, s ezzel kenjed ottan-ottan az ínyedet.”

A XIII. részben A nyelv csapja leeséséről olvashatunk. Az uvula palatinahátul, a lágyszájpad középvonalában lelógó kúpos képződmény. A nyelvcsap megnagyobbodását és renyheségének fészkeit és okait így jellemzi: „lecsüng az ember torkára, mintha mindenkor valamit kellene lenyelni, az agyvelőből odaszivárgó phlegmás nedvességek miatt, melyeket puha rész, mint valami spongya, magába bészív”. Az orvosságok között számos, eddig is használt anyagot találni. A leesett nyelvcsap ujjal történő „felnyomásának” hatásosságát lágy sóval, tört borssal és timsóval egészíti ki.

A teljesség kedvéért meg kell említeni a nyolcadik könyv, A külső nyavalyákról szóló szöveg néhány passzusát. A XVIII. részben Az apró gyermekek külső és belső közönségesebb nyavalyáirólértekezik, és a mi szakmánkat érdeklő témákat is érint, rendkívüli pontossággal. Így bemutatja a csecsemők „ajaka-repedezés, szájfájás-rothadás, foghasadás, békája” címszó alatt a felsorolt betegségek kezelését.

A Pax Corporisaz első nyomtatott, magyar nyelvű összefoglaló orvosi könyvünk. Ha nem a „mindent tudók” nagyképűségével lapozzuk ezt a tudománytörténeti ritkaságot, hanem kellő alázattal, arra a következtetésre jutunk, hogy a sárga lapok igazságokat, eredményeket, hibákat és tévedéseket is rejtenek, amelyek ismerete nélkül a további haladás elképzelhetetlen lett volna. Mint annyiszor Erdély ínséges esztendeinek reménytelenségében, egymásra talál a humanista orvos, valamint a segítséget váró betege. Ennek a találkozásnak szövege a Pax Corporis, ez a tudománytörténeti érték és irodalmi különlegesség. Sziporkázó színeivel és megmosolyogtató árnyaival, erényeivel és hiányosságaival egy darab itt maradt erdélyi virágos reneszánsz, s miként annak minden megnyilvánulása, ez is népi kultúránk szerves és örök alkotóelemévé vált „erős várunk”.

Hiszem és vallom, hogy ez a bibliofil gyöngyszem a magyar orvoslás Corvinája, addig él, amíg nyelvezetével és tartalmával olvasóit táplálni képes.

 

Irodalom

CS. SZABÓ László: Alkalom. Esszék irodalomról, művészetről, Gondolat Kiadó, 1982. Budapest.

DÉZSI Lajos: Magyar történelmi életrajzok, Farnklin Társulat Könyvnyomdája, 1898. Budapest.

FORRAI Judit: Fejezetek a fogorvoslás és eszközeinek történetéből, Dental Press 2005. Hungary, Budapest.

HUSZÁR György:  Magyar fogászat története. Országos Orvostörténeti Könyvtár, 1965. Budapest.

HUSZÁR György: A fogászati prevenció magyar úttörői. Fogorvosi Szemle, 1986. 79, 2: 38–40.

IVÁKIEVICZ Dezsőné: A Pax corporis fogászati vonatkozásai. Fogorvosi Szemle, 1968. 71: 340–343.

KÓTAY Pál: Háromszáz éves a Pax corporis. Korunk, 1983. XLII, 7: 552–557.

MAGYARY-KOSSA Gyula: Magyar Orvosi Emlékek I–IV. Orvosi Könyvkiadó, 1929–1940. Budapest.

MATEKOVITS György: Fogászati személynévlexikon. Dental Press Hungary, 2007. Budapest.

PÁPAI PÁRIZ Ferenc: Pax corporis. Magvető Kiadó, Magyar Hírmondó, 1984. Budapest, facsimile kiadás.

SALAMON Henrik:. A magyar stomatológia (fogászat) története. A legrégibb időtől napjainkig. Magyar Stomatológia Története Kiadóhivatala, 1942 Budapest.

SZÁLLÁSI Árpád. Pápai Páriz Ferenc és a Pax animae. Orvosi Hetillap Horus, 1978, 210–211.